Szempilla stylist oktatónk, oktatásszervezőnk:

Hegedűs Szandra

hegedus-szandra-oktato

“Sziasztok, Hegedűs Szandra vagyok.

Középiskola után kozmetikus iskolát végeztem Budapesten. A tanulmányaim után úgy döntöttem, hogy külföldre utazom, meg szerettem volna ismerni más emberek kultúráját, szokásait és természetesen nyelvet tanulni, mert ez az egyik alappillére a kommunikációnak. A szépségipart szerettem volna jobban felfedezni, kinek mit jelent szépnek lenni. Új dolgokat megtanulni. Többek között éltem Angliában, Cipruson, és most már a 10. éve Ausztriában álltam meg. Itt ugyan felszolgálóként indultam, majd jött az elhatározás, hogy mégiscsak a beauty iparban szeretnék minél előbb “landolni“ és most már 8. éve elkezdtem szempillázni, és mélyebben tanulmányozni, ami a felszín alatt lapul. Hamarosan helyet kaptam egy kozmetikában, ahol természetesen az arc, a test kapta a főszerepet, de a pillázás sem szorult háttérbe. Nem sokkal később megtaláltam Elena szalonját, ahova felvételt nyertem. De úgy éreztem, valami még kell az életembe – egy újabb felfedezés, valami, amiben ki tudok teljesedni. Ezért jött az ötlet, hogy Elenával készítsünk nektek valami közös dolgot. Elena elfogadta az ajánlatot, és így alakult meg az Elena Keplinger Hungary cégünk.

Természetesen mi is a kezdők tudatlanságával indultunk, de ez az időszak arra tökéletes volt, hogy rájöttem, szeretnék nektek valami olyan termékpalettát bemutatni, ami nem hétköznapi. Észrevettem, hogy a pilla felrakásán kívül sok más hiányosság is felfedezhető. Saját magatok értékelése, a vállakozásotok nem megfelelő besorolása, pszihológiai és önértékelési problémák. Folyamatosan dolgozunk ezen is Elenaval. Többek között új programok kidolgozásán. 

Az akadémián én fogom nektek a korrepetálásokat tartani, amelyek 1 vagy 2 fővel fognak zajlani szempilla-lamináció témában. Személyre szabottan készítem minden résztvevőnek az oktatásokat, hogy minden fellelhető hiányosságot pótoljunk és a maximumra törekedjünk, amihez Elena adja szintén a szakmai tudását. Minden meglévő szabadidőmet annak szentelem, hogy megfelelő háttérismeretet szerezzek ahhoz, hogy a legjobb és legfrissebb tudás birtokában légy.”

Eseménynaptár

Ha más oktatásunk iránt is érdeklődsz, tekintsd meg közelgő képzéseinket!